Két év után újra Veszprémben jártam. Úgy időzítettem a nyári látogatásomat, hogy az utcazene feszitválon már ott lehessek. Minden simán indult, már Ferihegyen is csak öt percet kellett várnom a csomagjaimra, és harmadikként megjelent a futószalagon. Istenem, de jól éreztem magam, innentől kezdve minden úgy ment mint a karikacsapás. Taxiba pattantam, és épp, hogy elértem a Népligetnél a 8:30-as veszprémi buszt. Az első két nap kicsit zűrösre sikeredett, tisztáznom kellett néhány félreértést amelyek olyannyira jelentéktelenek, hogy nem is érdemes több szót ejteni róluk. A lényeg az, hogy az utcazene fesztivál teljesen elfeledtette velem az összes kellemetlenséget ami velem történt.

A Hotel Veszprémben szálltam meg. Rövid elemzés: Kevés a luxus, szolid a kényelem. Hiába ma már inkább kolesznak használják. Még szerencse, hogy nyár van, akkor minden fürge diák hazamegy nyaralni, így a 203-as szobát gond nélkül birtokba vehettem a második emeleten az elkövetkező bő egy hétben. A recepción az első kérdésem az volt, hogy van-e Wifi az épületben. Hát persze, hogy volt…csak épp az én szobámban nem volt vétel. Na sebaj gondoltam, kiülök a kanapéra a folyóson. Jel az volt, kedvemre internetezhettem volna, hiszen a jel ötös erősségű volt. Ha a volna ne lett volna ugye… Kapaszkodj meg: a folyósón nem volt konnektor, így nemigen használhattam a gépet. Amúgy is már a laptopom aksija egy éve minimális szinten működik, vagyis sehogy.

Gondoltam sebaj, kérek egy hosszabbítót a recepción, de mint az lenni szokott, egyetlen egy hosszabítójuk volt, és az is az irodában. Így, hát leköltöztem az előtérbe, mert ott volt legalább konnektor. leültem tehát a fotelbe, és ott interneteztem. Hiába 5 csillag helyett, csak hármat kapott az 1967-ben emelt épület. *** Ennyi!

Azonban a hotel azért nem volt annyira rossz sem, hiszen nekem teljesen megfelelt. Mondhatnám, az igényeimet tökéletesen kielégítette. Igaz, hogy a zuhanyzó és a mosdó a folyósón volt, de megérte, hiszen 3000ft-ot spóróltam éjszakánként. Ennyi volt a különbség a fürdőszobás és nem fürdőszobás szobák között. Voltak szorgos látogatóim is: hangyák, akik megleptek az éjszaka leple alatt, de sebaj hotel a város szívében, kell ennél több?

Mivel a legforróbb időszakot fogtam ki magamnak a látogatáshoz, az éjszakáim is forrón teltek. Na nem kell mindjárt sikamlós dolgokra gondolni, sajnos nagyon kellemetlenül érintett az éjszakai kánikula ami a szobámba szorúlt. 35-40 fok volt kisebb túlzással. A harmadik nap végére már teljesen megszoktam, hogy 0-24 óráig folyik rólam a víz. És mit gondolsz, nem kértem ventillátort a recepción? Dehogyisnem.. csak éppen volt nekik, de nem adtak, mondván, hogy nincs benne a szoba árban.

A folyósón lévő zunyanyzót, naponta kb. négyszer használtam..csak, mert jól esett, és ezért legalább nem szóltak rám. Az utcazene elsőnapja a Canyon sörözőben telt el. Napközben, kánikulában az ember mit csinál? Levonul a barátaival inni egy pincébe. A nap jól telt, mert barátokkal, barátnőkkel futottam össze, és jót beszélgettünk. Az utcazenén minden sarokban egy zenekar állt és zenélt. Kellemes élmény volt találkozni a barátaimmal, volt osztálytársakkal, színész kolegákkal. Végigsétálva a városban, mindig akadt valaki aki a nyakamba ugrott. A siker receptje egyszerű: költözz el onnan ahol laksz, és két évben csak egyszer látogass haza. Meglátod, hogy mekkora népszerűséged lesz.

Az első nap egyik kedves zenész ismerősöm is fellépett. Fabók Péternek hívják és a Tangram formációjával bűvőlte a közönséget. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk, eddig csak internetről ismertük egymást, amikor egy közös marketing project miatt működtünk együtt. A zenéje megtalálható a tangram.hu weboldalon. Szép volt Péter. A következő 4 napban pedig rendszeresen reggel 6-kor feküdtem és délután 2-kor keltem fel. Mindig volt valaki akivel inni lehetett. Na persze, nem vagyok én nagyon alkohol mániás, de egy évben egyszer most miért is ne?

Összefoglalva a veszprémi élményeimet, elmondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam. Köszönöm mindenkinek, akivel találkozhattam, igazi pozitív élmény volt. A komoly beszélgetések, a baráti összetartozás, a véletlen találkozások, az éjszakai hülyéskedések a Cholnoky lakótelep környékén, a “bandázások” mind-mind kellemes emlékként maradnak meg bennem. Hamarosan látjuk egymást!

Június elején volt szerencsém ellátogatni az írországi Ashford kastélyba. Jelenleg Írország legelitebb kastélyszállója, ahol már világsztárok is megfordultak, és megfordulnak mind a mai napig. Maga a kastély Cong nevű kisfalú mellett helyezkedik el. A falú egy-két szűk utcából, egy Spar üzletből és egy benzinkútból áll. Aki ide ellátogat, többnyire a kastély miatt teszi, különben egészen felejthető település. Viszont, ha el szeretnél bújni a világ elől, akkor ott garantáltan nem fog senki megzavarni.

Na de vissza Ashfordhoz. Maga az egész terület hatalmas, egy kisebb falú elférne rajta. Saját kikötője, helikopter leszállója, golfpályája van. A kastély terültén egy erdő is található több száz éves fákkal, amelyek gyakran elérik a 20-30 méteres magasságot is. Elnézegetve elgondolkodtam, hogy ezek a fák már akkor is léteztek amikor én még nem, és akkor is létezni fognak, amikor én már nem élek. Felismertem azt, hogy csak apró porszemek vagyunk a hatalmas természethez képest.

A kastély bejáratánál egy patak folyik el, amelynek nagyon tiszta a vize, a halakat is látni lehet benne. A patak fölött egy híd terül el, amely az Ashford kastély bejárata. A híd nem széles, egyszerre csak egy autó tud áthaladni rajta. Átkelve a hídon pedig a kastély parkolójában találjuk magunkat, ahol békésen parkolnak a luxus autók. Hiába, ez egy elit hely, ugyanakkor mégis nyitott bárki számára aki betérni kíván.

Nem tartóztatnak fel biztonsági őrök, annak ellenére, hogy egy ötcsillagos szállodáról van szó. Csupán egy páncél emberke üdvözli a látogatókat, és lovagiasan fegyelmezetten áll a bejárati bal sarokban. Jelenléte megnyugtató, és erős a késztetés arra, hogy fénykepezkedjünk vele. Úgyhogy én ezt meg is tettem, nem tudtam ellenállni az Ashfordi páncélembernek.

Ez a páncélember üdvözölte azokat a hírességeket is akik megtisztekték a jelenlétükkel ezt az épületet. Néhányan ezek közül: John Lennon, George Harrison, Oscar Wilde (Gyerekkorában nagyon sokat tartozkodott a birtokon), Ronald Reagan amerikai elnők, Ted Kennedy, John Wayne, Brad Pitt, Pierce Brosnan (Itt tartotta az esküvőjét 2001-ben), Britney Spears, John Travolta, Sharon Stone, Rod Stewart, Jack Nicholson, Johnny Cash, Robin Williams, Barbara Streisand, Harry Belafonte, Jane Seymour, Omar Sharif….. és még sokan mások.

A beltér arisztokratikus stílusjegyeket visel magán. A recepción udvariasan üdvözölnek minket a recepciós hölgyek, és balra kanyarodva egy zongorával találkozunk a terem közepén, amelyen a művészúr kellemes háttérzenét szolgáltat, miközben a vendégek a kávéjukat kortyolgatva társalognak az élet komoly dolgairól. Mi is leültünk tehát beszélgetni, egy kávé kíséretében. Hamarosan átvettem a terem hangulatát, már igazán odaillőnek éreztem magam. Az arisztokratikus alaphangulat rám is hatással volt. Kényelembe helyeztem tehát magam, és úgy éreztem, hogy enyém az egész Ashford.

Szép volt, jó volt, de rájöttem, hogy mégsem szeretném én ezt. Minél nagyobb a birtokod, annál nagyobb a felelősséged. Már nem is volt annyira vonzó ez az életstílus. Mindenesetre azt a következtetést vontam le, hogy az nagyon is jó, hogy csak egy vendég voltam ott. Így legalább megmaradt az illúzió erről a gyönyörű kastélyról. Addig jó, amíg nem ismerem a kastély piszkos titkait. Azok a falak, ha beszélni tudnának, jót és rosszat is mondanának. De egy biztos: Ashford még visszatérek!