Nincs rosszabb mint egy monoton tevékenységet gyors tempóban határidőre elvégezni. Úgy találom, hogy nem azzal van a gond, hogy az ember nem képes azt megvalósítani, hanem arra, hogy látva a tevékenység  monoton természetetét egyszerűen elmegy a kedve és elkezd belefáradni.  Különösen igaz ez a szellemi munkára. Ironikus pedig nincs más dolgod, csak hogy leülj egy kényelmes székbe, előtted egy számítógéppel és gépelned kell órák hosszat. Mi ebben a nehéz? Csupán az, hogy hihetetlenül nagy agymunka, és kreativítás. Ezzel a problémával találkozom gyakorta esszéírás közben, amikor egy hónap alatt kell anyagot gyűjtened egy bizonyos témakörről, és egy 2500 szavas esszét kell létrehoznod, előre meghatározott szerkesztési elvek alapján… ráadásul angol nyelven. Ami azt illeti magyarul is belefáradnék a dologba.

Legutóbb Beethoven adta fel a leckét, amikor is arról kellett írnom, hogy milyen újításokat eszközölt a szimfóniáiba, amelyet az elődei nem mertek megtenni. Tökös fickó volt azért meg kell hagyni, mert a saját hírnevével hazárdírozott, a szokatlan újításaival, és nem igazán tudta eldönteni, hogy marad inkább a klasszikus zenei stílusnál, vagy átcsap a romantikába. De ezt ügyesen megoldotta…

Mindenesetre az esszé már készen van sőt, már leadtam egy hete. Hogy élveztem-e az alkotási folyamatot? Voltak napok amíg monoton anyaggyűjtéssel teltek a könyvtárban és az interneten, ezeket annyira meguntam, hogy rendszeresen belealudtam. Aztán két hét után összeállt a kép, és sikerült megírnom, az érzés pedig mámorító volt. De nem panaszkodom. Én zenész vagyok, és ezeket tudnom kell, és a hasznomra is válik. Szóval most elégedett vagyok. Az orvostanhallgatókhoz képest nekem arany életem van… de nem is kell életeket mentenem.

Vannak azonban olyan pillanataim is amikor az elmém annyira nyitott, hogy jobbnál jobb ötletek bukkannak fel a tudatomba, és órákon keresztül képes vagyok megállás nélkül írni. Volt ilyen esszéírás élményem is, amikor egy nap alatt lényegébe megírtam az egész esszét, utána már csak finomítani kellett rajta. Keresem, kutatom azt a módot, ahogyan tetszés szerint  kreatív állapotba tudnám magam hozni, már az is nagy dolog, hogy legalább elkezdtem megérteni.  A kreativitás az ötletrohamaival együtt váratlanul jön, és váratlanul megy.  Nem lehet erőltetni holmi határidőkkel, mert akkor feszélyezve érzi magát, és nagyon tud fájni.  Azt mondja neked: Kicsit lassítani kéne haver.. ne rohanj annyira, mert még orra buksz.